Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A parasztság kialakulása, fejlődése, helyzete Magyarországon

2010.11.28

A parasztság kialakulása, fejlődése, helyzete Magyarországon

 

Kép

Bevezetés

A nagy népvándorlások végeztével, a letelepült népek fokozatosan átálltak a vándor állattartásról, gyűjtögetésről a növénytermesztésre. Ez maga után vonta a létbiztonság következtében a nagyobb népszaporulatot.

A hivatalos történetírás az i.sz. IX. századra teszi a hun-magyar népek betelepülését a Kárpát-medencébe. Dolgozatomban ezt veszem alapul a későbbi események viszonyítási pontjaként.

A honfoglalás mondájában kiemelt szerepet kap a föld és a vizek jelképes birtokba vétele, ezáltal a csodálatos adottságú vidék magyar kézre jutása. Elsőként a selymes füvek és a rengeteg forrás, valamint a hatalmas erdőségek csábították el őseinket. Ezek a tulajdonságok a legeltetés és a vadászat miatt voltak kiemelt fontosságúak. Az óhazából hozott gabonáknak alkalmas, áradásoktól gazdag földön, a jó termés segítette a letelepült életmód kialakulását. Mégis, a nagy lépést ezen a téren a nemzetségek szövetségéből királysággá átalakulás, országgá válás hozta I. (Szent) István megkoronázásával, valamint a nyugati típusú kereszténység felvételével, illetve az ehhez kapcsolódó törvényekkel (pl. 10 falu-1 templom, papi uradalmak kialakulása).

 
A jobbágyság kialakulása, fejlődése és válsága
 

Nyugat-európai, elsődlegesen német(-római) hatásra átvettük a nagybirtok, vagy uradalom intézményét. Ez több falut, erdőket, legelőt, szántókat foglalt magába. Az uradalom lakosai a földesúrnak tartoztak hűséggel, illetve terményeik kilencedének beszolgáltatásával, cserébe a katonai védelemért, biztonságért, a föld használatáért. Az eleve földművelésből élők mellett az uradalom területén kaptak földet a szabad harcosok, akik idővel nem bírták egyszerre a katonáskodást és a földművelést; fokozatosan elszegényedtek, és pár évszázad alatt belőlük alakult ki a jobbágyság.

A földesúr adta ki használatra szántója nagy részét. Ebből lettek a jobbágytelkek, melyeket a jobbágyok utódai örököltek. Ezen felül a jobbágyfalvak határában lévő erdőket, vizeket, legelőket közösen, meghatározott módon használhatták, és ezen felül az udvarház területén bizonyos mennyiségű ingyenmunkára(robot) voltak kötelezve.

A középkor első századaiban az uradalom elsődlegesen önellátásra rendezkedett be.

A jobbágyság korai, biztonságos helyzetének következtében nagyobb családot teremtett, így a saját érdekében állt, hogy nagyobb mennyiséget termeljen, valamint, hogy eszközeit tökéletesítse. A földművelés fejlesztéséért sokat tettek a szerzetesek is. Ennek egyik oka volt, hogy a kolostorokban, vallási okokból tiltották a húsevést. Az ásóbottól lassan eljutottak a földművelők a könnyű-, és nehézekéig, a boronáig, valamint a szügyhám és a patkó alkalmazásáig.

A falvak határainak összenövése miatt a meglévő földek hatékonyabb kihasználása végett született meg az ugaroltatásos(kétnyomásos), majd a háromnyomásos földművelés, mely éves szinten kiegyensúlyozottabb termést hozott, valamint a haszonállatok etetése is megoldható lett. Emellett a föld javítása érdekében elterjedt a trágyázás.

Ennek ellenére a terméshozamok csökkentek, mert a növekedő népesség kiszolgálása kimerítette a földeket. Ráadásként a földesurak egyre inkább pénzben kezdték követelni az adót. Ennek következményeként a 14. században Európa-szerte parasztfelkelések törtek ki.

 
A korai magyar parasztság
 

Mint említettem, az Etelközből fejlett földművelő hagyományt, és állattartási szokásokat hoztak őseink. A vaspapucsos könnyű eke volt segítségükre a gazdálkodásban. Aratásnál a sarlót alkalmazták, és ez jellegzetesen női munka volt akkoriban. A népi szakralitásban mind a nemnek, mind az életkornak pontosan meghatározott szerepe volt.

A földművesek kisállattartása(sertés, baromfi) mellett a pásztorok foglalkoztak a rideg állattartással(marha, juh, ló).

Többnyire földbe vájt házakban laktak a falvak lakói, míg a harcosok, valamint a vezető réteg kényelmes sátrakban.

Nagy törést okozott a gazdaság fejlődésében a tatárjárás. Kivonulásukkal elpusztásodott területeket, elnéptelenedett, feldúlt falvakat hagytak maguk után a kán harcosai.

A megkímélt országrészekből érkezettek csak részben tudták belakni az elhagyatottá vált vidékeket, ezért IV. Béla nagy eréllyel fogott a „második honalapításhoz”. A király és a földesurak különféle kedvezményekkel tették vonzóvá a külföldiek letelepedését Magyarországon. Az ország újra benépesült.

A XIII.sz. végére az Árpád-ház kihalt, de eddigre a magyar nemesek kiépítették tartományúri hatalmukat, ahol kemény politikával próbálták elérni, hogy a kis-, és köznemesek a tartományurak szolgálatába kényszerüljenek. Az ország területét szétszabdaló tartományúri rendszertől szenvedtek a jobbágyok és a városlakók is.

Az 1312-ben vívott rozgonyi csatában az Anjou Károly Róbert győzelmet aratott a kiskirályok felett. A trónviszályok és megtorlások pusztították a gazdaságot és csökkentették a termelési kedvet. Ráadásul országszerte pusztított a pestisjárvány. A különösen elnéptelenedett Felvidéken morvák, lengyelek telepedtek le. Belőlük alakult ki a szlovákság. Az ország északkeleti részén ekkor jelentek meg a rutének(ruszinok), és Erdélyben a románok(oláhok). Károly Róbert elsődlegesen a városok és az ipar fejlesztésére fordított figyelmet, ám a mezővárosokat továbbra is a földesurak irányították. Az értékálló pénz bevezetésével a jobbágyportákra a kapuadó súlya nehezedett. Ez volt az első állami adó. Hosszú távon azonban a gazdaság kiegyensúlyozódott.

A külső és belső békét Károly Róbert fia, Nagy Lajos is sikeresen biztosította, mely által a gazdaság és a kultúra is fejlődésnek indult. Ebben az időben mára magyarországi társadalom határozottan elkülönült nemességre és jobbágyságra. A jobbágyság szabad költözési joga mellett, a földesurak sem vehették el a földet a jobbágycsaládtól, viszont 1351-től a gabona és a szőlő után minden jobbágy kötelezően fizethette a kilencedet.

Utódja, Luxemburgi Zsigmond, nagyra törő politikája rengeteg pénzt emésztett fel, ezért üres kincstárának feltöltése érdekében pénzrontáshoz folyamodott, melyet elsősorban a jobbágyok szenvedtek meg, hiszen főként az ezüstpénzt rontatta le, mely a mindennapi kereskedelemben, megélhetésben nélkülözhetetlen volt. Az adók aranyban voltak megkövetelve, így több ezüstöt kellett beszolgáltatni, romlott az alsóbb rétegek életminősége.

A nemesek és a papság túlkapásai kirobbantották a fegyveres parasztfelkelést, de ezt hamar elfojtották hamis egyezményekkel, erővel(1437).

Hunyadi Mátyás is a jobbágyok terheinek növelésével igyekezett felvirágoztatni az országot. A kapuadót leváltotta a füstpénz, így háztartásonként növekedett az adózók száma. A sok elhagyott jobbágytelket viszont bérbe vehették a kicsit szerencsésebb helyzetűek, akik ezáltal hamar megvagyonosodhattak.

A sok terhelés a XVI.sz. elejére betetőződött. Amikor Bakócz Tamás érsek a pápa utasítására meghirdette a törökök elleni keresztes hadjáratot, az elkeseredett tömegek vallásos buzgalomba menekültek, és rövidesen 40.000. paraszt viselte a szent kereszt jelét ruházatán. A birtokosok megijedtek, hogy munkáskéz nélkül marad a föld, és erővel útját állták a szerszámait fegyverré alakító parasztoknak. A vérengzések hírére az érsek visszavonta a hadba hívást, ám a keresztesek hadban edzett vezetője, Székely Dózsa György kisnemes elindult seregével, hogy Szapolyaihoz csatlakozva megtámadja a bolgár török végvárakat. Erdélyben útját állták, mire megértette, hogy a szent harc legfőbb akadályozói az önző nemesség, így ellenük fordította seregét. A hadviselésben járatlan parasztok azonban Temesvár alatt feladták harcukat az urak hamis alkuajánlatára. Dózsát kegyetlenül kivégezték, törvényekkel röghöz kötötték a jobbágyokat.

Európa népessége az Újvilágból áramló gazdagság hatására megugrott, és a megnövekedett lakosság élelemigénye jelentős fellendülést hozott Magyarországnak, amely kiemelt mezőgazdasági ország volt.Ez az időszak egészen a török hódoltságig tartott. A hódoltsági jobbágyokra hatalmas terhek nehezedtek; adóznia kellett a töröknek, a magyar földesuraknak, valamint az egyháznak is. A megszállt területeket ugyanis sajátjuknak tekintették a magyar urak, és gyakran portyával szedték be, amit nem kaptak önként.

A törökök után az osztrákok dézsmálták a magyart. Főként Erdélyben, a bécsi udvar által kirendelt Basta, császári generális pusztította végig a fejedelemséget. Éhínség és járványok szedték tízezernyi áldozatukat. A parasztok magukat fogták ekébe elpusztult állataik helyére; ún. „Basta szekerébe”.

Amikor a Habsburgok megszerezték az országot, újabb terhek nehezedtek a jobbágyságra; el kellett tartaniuk az ország területén állomásozó császári katonákat. Szállásukról, utazásukról egyaránt ők gondoskodtak. Ráadásul megnövekedett az állami és a hadiadó. A nép elkeseredésében újra fegyvert fogott Hegyalján (1697), ezt még a császáriak el tudták fojtani. Ezután egyre több villongás lobbant fel az országban, mely a közelgő a szabadságharc előszele volt.

A családi örökségként Habsburg-ellenes II. Rákóczi Ferencnek a tiszaháti bujdosó, Esze Tamás vitte az elnyomás hírét. A szegénylegények, szökött jobbágyok, elcsapott végváriak Rákócziba vetették bizalmukat. Barátja, Bercsényi Miklós gróf, és Esze Tamás hatására kiáltvánnyal fordult az országhoz. 1703-banátlépte a határt, magánvagyonból felruházta, fegyverezte a kisemmizetteket, és rendeletet adott ki, amelyben mentesítette a hadba vonuló jobbágyot, annak családját a földesúri terhek alól. A szabadságharc a nemesség és a jobbágyság összefogásával országos méretűvé vált. Az 1707-es ónódi országgyűlés után a francia király nem tartotta be anyagi, és hadi támogatását, így a jobbágykatonákat kötelezték a hazatérésre a birtokosok, hogy tudjanak termelni. Sajnos már későn hozták meg a végleges felszabadtásról szóló törvényt. Addigra meggyengült a sereg. 1711-ben letették a magyarok a fegyvert.

Újkori parasztság Magyarországon

Kép

Mária Terézia alatt a jobbágyság két csoportra oszlott: örökös és szabad költözésű jobbágyra.

A munkaerőterhek miatt újabb parasztfelkelés indult a 18.sz. derekán. A munkaerőhiány miatt felmerült az a földesúri igény, hogy fokozzák a robotot. A tiltakozások ellenére 1767-ben megszületett az úrbéri rendelet (Urbárium), mely főként a jobbágytelek részeit, nagyságát szabályozta (valamint kilenced, ajándék, robot, ingyen fuvar a birtokosnak). A parasztság helyzete folyton romlott, ám eközben sokat változott: új növények (len, dohány, burgonya, lóhere), méhészkedés, selyemhernyó-termesztés. A nemesség próbálta szabotálni az új törvényeket. II. József újabb rendeletet adott ki 1785-ben, amely eltörölte a „jobbágy” elnevezést, szabad költözködési jogot adott, a végrendelkezés és mesterség tanulás lehetőségét biztosította. Bár az anyagi helyzetük nem javult, mégis csökkent a parasztság kiszolgáltatottsága.

A XIX.sz.-ban a lakosság 70-75%-át teszi ki a parasztság. A népesség növekedése maga után vonta a telkek elaprózódását. Ennek ellenére a ház, telek nélküli zselléreknek is volt lehetősége anyagilag kiemelkedni bérgazdálkodással, árufuvarozással.

1831-ben a Felvidéken nagy kolerajárvány tört ki, amely az elfojtott indulatokat felszínre hozta, ám a fellázadt parasztságot a hadsereg leverte. Ennek ellenére a nemesség megértette, hogy nem lehet elodázni a kiszolgáló réteg problémáinak megoldását. A század derekán fellépő burgonyavész, a politikai változások, a feudalizmus felszámolásának növekvő igénye egyenesen elvezetett a szabadságharc kirobbanásához.

Az 1848-as törvényekkel megkapták a jobbágyként élők az örökváltságot, földjeik saját tulajdonba kerültek, és az állam a földbirtokosokat az állami kárpótlás ígéretével csendesítette le. A jobbágyfelszabadítás és kártalanítás kérdését a Bach-rendszer hivatalnokai fejezték be. Az eredményekkel azonban egyik fél sem volt elégedett. A nem megfelelő, kötvény-alapú kártalanítás sok birtokost szegény sorsra juttatott, míg a parasztság rétegződése megindult. Az osztálytagozódás a század kilencvenes éveire nagyon végletessé lett, és a csendőrségnek kellett levernie az agrárszocialista mozgalmakat.

XX.századi paraszttársadalom

Bár a parlamentben megjelentek a paraszt és kisgazda pártok, a dualizmusban nem történt megoldás a földművelő réteg ügyében.

Az első világháború utáni Károlyi-kormányban szerepelt ugyan a földosztás, de ennek gyakorlata a kül-, és belpolitikai helyzet miatt nem valósult meg.

A tanácsköztársaság létrejötte, az agrárpolitikai, egyenlőségi törekvések ellenére tovább rontotta a megélhetési lehetőségeket. Bár rengetek földet kiparcelláztak, ám ezek nagysága olyannyira nem volt alkalmas a megélhetésre, hogy a „3 millió koldus országa” lettünk. A gazdasági világválság csak tetézte a rosszat, és a Gömbös-kormány rengeteg ígéretéből nem sok valósult meg. Ez a tehetetlenség szétszedte a paraszti réteg hagyományos, nagycsaládos létformáját, és a belső tartást adó szokások is háttérbe kerültek (pl. népviselet, ünneplő ruházat, férfi-női szerepek, munkamegosztás, napi és éves életritmus).

1945 után a Magyar Kommunista Párt nem érdeklődött nagyon a falvak népe iránt, ám rá két évre, a hároméves terv beindításával kiemelt szerepet szántak a mezőgazdaságnak: el kellett tartani az iparban dolgozó munkásosztályt. Ez rengeteg munkát adott, de a termelőszövetkezetekbe tömörült parasztságnak hatalmas szenvedéseket okozott, hogy a természeti tényezők figyelembe vétele nélkül várt el tőle az állam tartós, kiegyensúlyozott termésátlagot. Ez főleg az 50-es évek szélsőséges időjárási viszonya közt jelentett óriási terheket a gazdaságra. Az 53-as Nagy Imre kormány eltörölte a beadási hátralékokat, valamint a kuláklistákon szereplők besorolását felülbírálta. Így valós vagyoni helyzetük alapján ítélték meg az embereket.

A rendszerváltásig jobb-rosszabb módon, de stabil társadalmi szerepet töltöttek be a mezőgazdasági termelők.

A 90-es évek kárpótlásai látszólagos lehetőséget adtak a mezőgazdaságnak, de valójában az állami földspekulációk kiszolgáltatták a külföldi, ipari tőkéseknek a magyar földet.

Napjainkban újra felmerült az igény, hogy a földet megbecsülve, és nem vegyi anyagokkal kizsigerelve, jó minőségű termékeket termeljen a mezőgazdaság elérhető áron. A bioélelmiszerekre való kereslet pedig megteremtette a hagyományos, paraszti gazdaságok átgondolt, modern technológiával megerősített újjászületését. Ehhez jelentősen hozzájárultak a nemzeti mozgalmak a „Magyar földön, magyar áru” szlogennel.

Összegzés

A természettel együtt/ természetből élő ember hitét és kitartását az életmódjának köszönhette. Hiszen napi szinten tapasztalhatta, ahogy a legnagyobb nehézségek ellenére a föld, a vizek, a környezet mindig képes volt megerősödni, megújulni.

Végigtekintve a magyar parasztság 1100 évén, úgy gondolom, a honfoglalás óta először van lehetősége a földművelő embernek, hogy mind anyagi, mind erkölcsi szempontból megbecsülve elfoglalja méltó helyét a társadalomban.                                                                                                                 

                                                                                                                                2010-11-28

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.