Isten-Nő
Isten-Nő
Szétfolyik a létezés,
Lassan lemállanak a falak;
Halk csobbanással merülnek el
Az Idő folyójában.
Kezemben porrá hullanak az emlékek,
Szél viszi őket messze.
A Nap már a szürke-arany horizonton ragyog,
Lehunyom szemem: vagyok.
Ez jó. Megforgat a csend.
Belesimulok mosolyok fűtengerébe.
Kezem ismert ütemet dobol:
A Te szívedét.
Nem fontos, hogy ki vagy Te;
Az a fontos, hogy a pitypang magjai szállnak,
És követheted őket a szemeddel
Messzebb, mint ameddig ellátsz.
És a felhők feloldják az eget,
Habjuk magába szív.
A fecskék dallamokba rendeződnek
A távíró drótján; éneklem dalukat.
Messze tőlem harcok dúlnak,
Falak épülnek, tudom,
De nem fáj már, mert hiszem,
Hogy nem nekem épülnek, nem rám lőnek.
Átlebegek a fájdalmakon és vágyakon,
Csillagok vesznek körbe.
Szemeken át ragyognak,
És már nem számít, hol rejteznek.
Éggé, csillagos éggé válik a világ.
Összefolynak az apró tüzek.
Arcodat rajzolják az éjbe,
És én Veled takarom be magamat.
Ma este Te mesélsz engem álomba.