Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Képelemzés

2011.01.05
Műalkotás elemzés
 

Edward Hopper (1882-1967) – Light at Two Lights

Kép 

 
A realizmusról:
 

A realizmus a 19. század közepén kialakult, a valóságnak átfogó, hű, és a jellemző vonásokat kiemelő ábrázolására törekvő művészeti, és irodalmi irányzat. A név a latin real ('valós') szóból ered.

A romantika virágkorában született, és a polgári, kapitalista társadalomból való kiábrándulás a forrása.

A realizmus első jelentkezése a festészetben a barbizoni iskola fellépte. Ők az akadémikus szabályokat elutasítva vonultak ki a természetbe. Festészetüket a legapróbb részletekre való törekvés jellemezte.

A szabad ég alatt festették a természetet, és nélkülük elképzelhetetlen az impresszionizmus kialakulása. A barbizoniak ’plein air’ realizmusa után alakult ki a kritikai realizmus, melynek képviselői Gustave Courbet, Honoré Daumier, Munkácsy Mihály.

A realizmusban a festők a modern világot, és életet ábrázolták. Elvetették a vallási, mitológiai és az allegorikus témákat. A stílus célja az volt, hogy rávilágítson a munkásokat, és a parasztokat sújtó szociális igazságtalanságokra.

A realista forradalom a művészetben csak a témák és a motívumok kiválasztásában hozott újdonságot, mert ez a technika korábban is ismert volt a spanyol és holland festészetben.

 
 
 

Az amerikai realizmusról:

 
 

 Az ~ lényege is az volt, hogy a valóságról egyéni benyomásokat fessen, de eszközeiben nem, csak mondanivalójában térjen el attól.

Ezen belül a századforduló Amerikájára oly jellemző, egyre pezsgőbb, növekvő városi életformára helyezte a hangsúlyt, főként a közösségi élet és az építészet hangsúlyozásával.

 

Kiemelkedő new yorki iskolájuk volt az Ashcan School of American Art, az Ötödik sugárúton. Ennek az intézménynek kiemelkedő tanára, Robert Henri azt tanította a tanítványainak, hogy felejtsék el a festés szabályait, és úgy ábrázolják az életet, ahogyan ők látják. Ő tanította a kép szerzőjét, Edward Hoppert.

 
 
A festő életéről:
 

New York állam, Nyack városában született, mely hajóépítéséről volt híres. Apja ősei holland származásúak volt, és családjuk középosztálybeli jólétben élt. Szülei kereskedelmi szakmát akartak neki, de ő egy év után átment Robert Henri iskolájába, és elsajátította a művészeti alapokat, valamint a realista szemléletmódot. Ezután több évet élt Párizsban, de emellett bejárta a nagyobb nyugati fővárosokat.

Legjelentősebb hatással Amszterdam volt rá, azon belül is, hogy láthatta eredetiben Rembrandt ’Éjszakai őrjárat’-át, melynek professzionális fény-árnyék alkalmazásai minden képén visszaköszöntek a későbbiekben.

Házasságától lett csak sikeres és ismert. Előtte képnyomatok készítéséből tartotta fent magát.

A húszas évek elejére forrott ki saját stílusa, amikorra elvetette teljes mértékben a francia iskola ábrázolási módját és témáit. Belevetette magát az amerikai mindennapok hiteles, és mégis személyes megjelenítésébe.

 

’Light at two lights’ (Világítótorony ellenfényben) című képét 1929-ben festette, karrierjének csúcsán, amikor bejárta autóval Amerikát, hogy teljes spektrumban mutathassa be a huszadik század eleji, amerikai életformát.

 
 
A képről:
 

A kép egy „átlagos” amerikai világítótornyot ábrázol, amelyet a 20-as évek letisztult formavilága szerint építettek. Funkcionalitás és egyszerűség. Beleillik a tájba, de mégis kiemelkedik belőle, hiszen fehér színével hivatott nappal is utat mutatni a hajóknak. Tisztasága az akkori korra jellemző, belső értékekre utal, a viktoriánus Angliából hozott magas erkölcsi elvárások ötvöződnek a telepesek praktikus, és gyorsan elkészíthető faalapú építészetével. Ugyanakkor a díszítések rejtett finomságai hívogatóan otthonossá teszik a házat.

 

A festő természethűen ábrázolta az óceánparton jellemző, párás levegőt a kék és fehér közötti árnyalattal, ugyanakkor ezzel mintegy végtelenné is tette a teret, amelyben az épület elhelyezkedik. Ha talaj nem látszana, akár álomszerűnek is tűnhetne a ház.

A kép egészét uralja a végtelen és a magány közötti vékony határ. Mégis, a torony funkciója pont a távolságok áthidalása, az útmutatás, a kommunikáció, az elhajózók és az itt maradók, az érkezők és a várakozók összekapcsolása.

Ezt Hopper, tökéletesen kifejezte a fény-ellenfény finom játékával. A kép, mint ahogy Hopper összes műve, tökéletesen megmutatja az amerikai álom-érzést, hogy élni jól és kellemesen érdemes. Ezzel egy időben rámutat a lélektől a tárgykultusz felé tartó társadalom elmagányosodására.

Nem tör nagy magasságokba (ahogyan a képen nem is lehet látni a világítótorony tetejét), és nem is foglalkozik alapvető problémákkal (hiszen a föld, a talaj is csak jelképesen jelenik meg). Aki végzi a dolgát becsülettel, békességben, boldog lehet. De emellett, mint az amerikai ember, ugyanolyan nyitottak az ablakok.

 

A festményen mintha visszaidéződne Edward Hopper művészi szárnypróbálgatása Európában, hiszen New England világítótornyát az óceán felől örökítette meg, tehát, mintha tudat alatt jelezné, hogy az ő művészete, bár Amerikáról szól, mégis Franciaországban töltött éveiből hajtott ki. Jelez a néző felé egy mély igényt, hogy felismerje munkásságának sokszínűségét, azt az életutat, amelyet a kép elkészültéig bejárt. Mintha a festő kérné a személőt, hogy azonosuljon az életével.

Képein tükröződik az a kettősség, amelyet házasságában élt meg. Felesége volt a múzsája, modellje sok esetben, de ugyanakkor kapcsolatuk nyűgétől szenvedett. Így ábrázolásai a közösségi magányról, meg nem értettségről mesélnek.

Erre nagyon jó példa a „Világítótorony ellenfényben” című képe, hiszen aki egy ilyen épületben teljesít szolgálatot, nélkülözhetetlen a közösség számára, mégis pont a szolgálata okán egyedüllétre van ítélve.

 

Szinte hangosan mesél ez a műve a befelé visszavágyott szülői milliőre, ahol kiegyensúlyozott polgári létben mindenki tudta a helyét, a szabályokat, így soha nem kellett magyarázkodni, bizonyítani, ha az ember a normák szerint teljesített.

Ugyanakkor ott van az egyedi rálátás erre az életminőségre, amely magában hordozza e törékeny illúzió elvesztését. Hiszen „jól csak a szívével lát az ember…”, és ha másképp lát, akkor az a szív mást is szeretne!

 

Realista festményről sokat írni nagy kihívás, hiszen elvileg a kép annak a másolata, amit látunk. Ebben az esetben viszont az üresség, a letisztultság hívja elő a szavakat belőlünk.

Megjelenik a család, és elsődlegesen, dominánsan az apa szerepe a képen, hiszen a torony félreérthetetlenül fallikus szimbólum, főként az alatta, csak árnyékszinten megjelenő anya-minőség (az illemhely tetőzetének rombusz alakú árnyéka). A lakóházzal, egy jelekkel teli átjáró köti össze, mintha a felrótt adósságok, vagy hibák jelennének itt meg. Talán így oldja ki tudattalanul Hopper, hogy apja nem támogatta művészi tanulmányait, hanem kereskedelmi pályára szerette volna állítani fiát.

A ház lakórésze ugyanakkor kitölti a kép jobb felét, tehát a festő igényelte a családot; itt érezte kiteljesedni magát (még ha felesége munkásságát nem is dicsérte, de mégis, házasságuk pillanatától indult el az anyagi jólét és hírnév útján).

Figyeljük csak meg azt a tiszta (és az apa jelképével arányos nagyságú) női minőséget, amely a lakórész felső ablakára vetül. Ráadásul az ablak nyitva van, tehát ez a női minőség végre otthonos, élhető! A festő önidentitása, kreatív, teremtő ereje a kéményben jelenik meg, amely, bár az apa nyomában sem érhet (önmaga szerint), de a feleségével harmóniában van, és felesége nyitottságáért cserébe ő biztosítja az otthon melegéhez, a megélhetéshez szükséges anyagi javakat.

A torony tetejének hiánya utal arra, hogy ekkorra már édesapját elveszítette.

 

Megerősít a fent leírtakban az épület hátulról ábrázolása. Az alkotó szeretett volna valami olyat megmutatni, amit a mindennapok embere elől elrejtett.

 
  

Választásom azért esett erre az alkotásra, mert a realista látásmód ellenére belső élményt ad a kép.

Igyekeztem a képet három szinten megközelíteni, szellemi, érzelmi és fizikai szinten.

 

Zárószóként, talán annyi, hogy nagyon időszerű ma is Edward Hopper festészete, hiszen társadalmunk és kultúránk elért egy olyan pontra, ahol már nincs valódi minőségi érték, hanem a mennyiségi termelés szabályozza a mindennapokat. A festő műveiben elmerülve talán felismerhetjük azt a pillanatot, ahol megtarthattuk volna az egyensúlyt a természet és a városi létezés között. Sőt, talán segítségével új ötleteink születnek a visszatérésre valamiféle minőségibb élet felé...

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.